Részletek iskolánk történetéről
Milyen település volt
Tolmács? "Tolmács besenyő név. A Tolmács törzs tagjai a 995. évben jöttek
be hazánkba. Taksony fejedelem ekkor alkalmazta határőr szolgálatra a segédnépeket."
(Kovács Géza, 1993. 7.o.) A hely tehát igen gazdag múlttal rendelkező település
a Börzsöny hegységben. A XIII. században a johannita lovagok rendházában
már volt egyházi oktatás. (Sajnos erről közvetlen adat kevés van, mert
a Nógrád Megyei Levéltár Füleken Thökölyék ostromában elpusztult.)
1746-ban Tolmácson már volt rendes iskola. Magyarul és szlovákul folyt
a tanítás, Horniczky József volt a kántortanító. (Kovács, uo.)
1770-ben 20 tanuló, egy tanító volt Tolmácson. LA nógrádi falusi kisiskolák
tanulóinak két fő tárgyuk, az olvasás és az alapfokú írás mellett a számtan
elemeit is el kellett sajátítaniuk.¬ (Oborni, 1991. 12. o.)
Több iskolaépületről tudunk.
Dr. Pacséri Károly 1900-ban megjelenő könyvében falvanként keresi és írja
le az oktatás emlékeit. Az első iskola épületét a katolikus hívek támogatásával
1825-ben építették. Ebben a tágas iskolatermen kívül a kántortanító szobája
is helyet kap. 1900-ban: "Az iskola felszerelése jó, tannyelve magyar,
tanulóinak 10 évi átlagos száma 110 mindennapi és 30 ismétlő." (Pacséri,
1900. 251. o.)
Ebből az időszakból való elemi népiskolai értesítő könyvben megfigyelhetünk
egy-két érdekességet.
Az 1929-ben keltezett könyvecske elején és végén életmódbeli tanácsok találhatók.
Ekkor az egyes volt a legjobb jegy, a jeles. Volt beszéd- és értelemgyakorlat,
karácsonykor és húsvétkor is minősítették a tanulókat.
Tolmácson harmincnégy évvel később már 1025 lakosból 190 mindennapi tanköteles
és hetven ismétlő gyermekről számol be Flórián Márton. (1934) Az iskola
ekkor három tantermes és három tanerős volt, a falu papja Rétságon lakott.
1947-től negyedik tanítója is volt az iskolának ¦ a Szlovákiából menekült
Kelemen Gyula.
1948. június 18-án az iskola állami tulajdon lett. A tantermek száma 3,
a tanulók száma 145 fő a tanerők száma 4 fő volt. Az iskola épületét később
elbontották. Ekkor a felső tagozatot a tolmácsi kastélyban helyezték el.
Képét a címlapon közöltük. (Leblancné Kelemen Mária, 1978.)
1973-ban megjelent az akkori szemléletnek megfelelő Nógrád Megye Története
című, négy kötetes mű, melyben az alábbi sorok olvashatók 1948-ról: "Az
iskolák átvétele rendzavarás nélkül történt. Csak elvétve fordult elő olyan
eset, mint Tolmácson, ahol Drajkó Antal szatócs, vendéglős, bércséplő a
nyilas érzelmű tanítóval az állami iskolát 'plébániának' alakította át."
(uo. 100. o.)
1953-ban a tolmácsi általános
iskola igazgatónője megtiltotta az egyházi énekek tanítását.
1956 október 23-a visszaemlékezők emlékeiben mint érdekes, izgalmas időszak
jelenik meg. Kiss László igazgató fáklyás felvonulást szervezett, melyen
a gyerekek közül is sokan részt vettek. Az igazgatót - akinek rádió adóvevője
is volt - később internáló táborba vitték, a tanév végi bizonyítványt már
nem ő írta alá.
1949-50-ben a tanulmányi értesítőket januárjában állították ki, mivel ekkor
még az év végi bizonyítvány mellett a félévi értesítő is része volt ennek
a dokumentumnak. Az iskolában összevont osztályok működtek, így elsősök
a másodikosokkal együtt tanultak. Öt tanterem, öt tanító, és 163
tanuló volt ekkor a tolmácsi iskolában. A tanítók neve az 1949-es évben:
Kovásznay Gyula, Kelemen Gyula, Cserháti János, Rakop Gyuláné rendes tanítók,
és Vásárhelyi Rezső helyettes tanító, valamint Bihari Sarolta, aki osztályfőnökeként
aláírta értesítőket. A tolmácsi iskolában ebből az időszakból csak egy
anyakönyvet találtunk. Ekkor az anyakönyvet nem osztályonként, hanem az
egész iskolát összevonva vezették.
1949-ben még mindenki úgy kezdte iskola éveit, hogy még a hetes volt a
legjobb osztályzat. '53-ban azonban már áttértek az ötfokú értékelésre.
Hit és erkölcstan csak az első osztály első félévében volt, beszélgetés
viszont végig az alsó tagozatban. Véleményünk szerint ez valódi komplex
irodalmi nevelés volt, melyen a kommunikációs készség fejlesztésén kívül,
memoriterek, és retorikai elemek segítségével valódi, használható mintát
adtak. Az iskolában tanulópárok alakultak, tevékenységüket a pedagógusok
és a szülők is támogatták.
1957-ben az előző évi események következtében az orosz nyelvet már nem
tanították.
A felső tagozaton zömében
szakrendszerű oktatás folyt. Nem volt teljes körű, de az akkori átlagtól
a tolmácsi iskola jobb feltételekkel rendelkezett. A tanárok, ha nem is
voltak tökéletesen felkészültek szakmailag, igyekeztek az előírt tananyagot
elsajátíttatni, eszközöket használtak, fizikai, kémiai kísérleteket végeztek.
Gyakran a falu életét, a hétköznapokat is felhasználták az oktatási, nevelési
célok elérése érdekében. Az eszközök jó részét a faluban működő falepárló
üzemtől kapták.
Emlékezetesek az irodalmi előadások, melyeket az iskola, és felnőtt falubeli
amatőrök is szerveztek a tanítók vezetésével.
A közös műsorok, programok megmozgatták az egész falut. Az énekkar Komor
János tanító, falukutató, népdalgyűjtő vezetésével szintén igen komoly
szerepet töltött be az iskola, de a falu életében is. Tornaszobával, megfelelő
felszereléssel rendelkeztek - pl. svéd-szekrény -, így a kastélykertben
megrendezett tornaünnepélyek, tornabemutatók szintén mély nyomot hagytak
az akkori diákokban, hiszen a közös élményeken kívül bizonyára igen sok
sikerélményt is biztosítottak a szereplések. A falu és az iskola szinte
együtt lélegzett. Természetes volt, hogy a könyvtár, a kultúrszoba, és
az iskola is folyamatos használatban az egész falué.
Élénk úttörőélet folyt, de nemcsak az iskolában. Például az őrsök, rajok
tartották tisztán és virágosan a központot. Ez jó versenylehetőség is volt.
A tanulók számára az úttörőmozgalom is meghatározó volt. Tanórán kívüli
tevékenységként kitöltötte a gyerekek idejét, hasznos, közösségi jellegű
elfoglaltságot jelentett. Ez ott, akkor, teljes mértékben összeegyeztethető
volt az egyházzal, hiszen ők is jártak hitoktatásra.
Nyáron sátortáborokat, balatoni nyaralásokat szerveztek a pedagógusok.
Ezekben az években a politikai, oktatáspolitikai döntések ellenére is,
különösen vidéken még érződött a háború utáni felszabadultabb tenni akarás,
összefogás.
Ballér Endre ezzel az időszakkal
kapcsolatban teszi föl a kérdést: "...ezt a korszakot a folyamatosság
teljes megszakadásaként és lényegében neveléstudományunk legsötétebb periódusaként
minősítsük?". (Ballér, 1992, 113.o.) Majd egyféle választ is megfogalmaz
ezzel kapcsolatban. Valóban törésvonalat jelent ez az időszak, de a neveléstudomány
hagyományai, a pedagógusok jó részének elhivatottsága, mégis megőrizte
azokat az eredményeket, amelyek búvó patakként biztosíthatták
a folyamatosságot is, és a szakma átpolitizálása ellenére, sok területen
komoly fejlődésről is beszélhetünk.
1962-ben öt tantermes iskola épült - a falubeliek munkájával -, szertárral,
irodával. Ekkor 180 tanulója volt a településnek. A felső tagozatosok 1974-től
Rétságra járnak iskolába.
Sztravlov
Lazóné visszaemlékezését Horváthné Moldvay Ilona írásának felhasználásával
adtuk közre.
|