Szüreti mulatság Tolmácson
-
Ahogy pár nappal ezelőtt végiggurultam autóval Tolmács utcáin, a főtér körül nem csak a fejlődés egyértelmű jelei (a már többedik pályázat megnyerésével történő falufejlesztésről győződhettünk meg - most éppen a volt plébániaépület újul meg, egyféle falumúzeum, helytörténeti gyűjtemény céljára), hanem szembetűnnek a szellemesen elkészített óriásbábok is. Újabbkori szokás szerint ezek megjelenése hirdeti a környéken, hogy a következő hétvégén szüreti mulatságra várják a község és a környék apraját, nagyját.
      Az egyértelmű hirdetés meg is hozta eredményét, hiszen mindenki tudott arról, hogy Tolmácson ismét jeles ünnepi alkalom szerveződött. Az időjárás kedvezőbb nem is lehetett volna egy október 1-jei napon. Így hát a Szurdok vendégház előtti szokásos gyülekezést rövidesen követte a felvonulás, amely első útirányát a faluközpont felé vette. Itt a már megszokott szüreti forgatókönyv vette kezdetét. A kisbíró dobszó közepette invitálta a falu lakosságát és a vendégeket az esti bálba. Nem mondta de tudjuk, hogy igencsak jó műsorral készültek a vendéglátók, a helyi iskolások bájos bemutatóján túl - és az egyértelmű báli zene mellett - még hastáncprogram is szinesítette a bált, amelynek bevételét most is jótékony célra gyűjtötték a szervezők.
     A főtéri megálló alkalmával körtánc, pogácsa és mustkínálás, énekszó, majd a menet továbbindult, hogy bejárja a falu főbb utcáit. Ezt bevégezvén visszaérkeztek a Béke terére, ahol megtekinthették, kipróbálhatták a szűlő darálását, a must préselését, és meg is kóstolhatták a fissen csöpögő természetes italt.
     Újabb körtánc, énekszó és jókedv mellett terményáldásra is sor került. A templom bejáratához feldíszített asztalra a nyár gyümölcsei kerültet. A körben felsorakozó helybeliek előtt Hajnis Ferenc polgármeser köszöntőjét követően Tóth Ferenc plébánus úr megáldotta az év tolmácsi terményeit.
      Mindezzel természetesen nem volt vége a vidám mulatságnak a faluban, hanem mint utaltunk rá ezt követően, este kezdődött csak az igazi lagzis, őszi szőlőfürtös hangulat a faluház nagytermében.